Friss kommentek

Hasznosnet

Ezen a blogon arról szeretnék írni, hogyan spórolok pénzt, időt, fáradságot az internet segítségével. Azt remélem, Ti is leírjátok a kommentekben, hogy számotokra miért hasznos az internet, és így jó ötleteket adhatunk egymásnak, és azoknak, akik - a mi segítségünkkel is - csak most kezdenek el internetezni.


HTK01 - Tanulás a neten II.

2010.02.07. 21:00 | Tibor Éva | 1 komment

Címkék: közösség tanulás htk01 tanulás forradalma

Azt igértem, hogy a netes angoltanulásomról fogok írni, de azzal most várnotok kell pár napot. Beiratkoztam ugyanis egy másik netes tanfolyamra, ami a htk01 fedőnevet viseli és a tanulás jövőjével foglalkozik. Itt pedig házi feladatul kaptuk, hogy írjunk a tanfolyammal kapcsolatos blogbejegyzést. Mivel ez éppen beleillik a múlt héten kezdett „Tanulás a neten” sorozatomba, így hát még nem indítottam rá másik blogot. Viszont mivel a blogom nem elsősorban tanároknak, filozófusoknak és tanuláselméleti szakembereknek szól, hanem inkább az internettel most ismerkedőknek, igyekszem ezzel kapcsolatban is gyakorlatias és közérthető lenni.

 
htk01A htk01 egy olyan internetes tanfolyam, ami a hálózatalapú tanulásról szól, és ami igazán izgalmas benne, hogy módszerében is hálózatalapú: különböző internetes szoftverek segítségével és nemcsak a tanároktól-szervezőktől, hanem egymástól is tanulunk. Így mindjárt a gyakorlatban próbálhatjuk ki, hogy mennyire ehető az adott recept alapján elkészített pudding, azaz mennyire hatékony a javasolt módszer. A közel másfélszáz regisztrált tanuló bemutatkozását végigolvasva úgy gondolom, hogy nagyon jó társaság jött össze, lelkes fiatalokból, az e-learninget már régóta művelő idősebbekből és az új iránt fogékony tanárokból, könyvtárosokból és más gyakorlati szakemberekből. Így ha csak annyi haszna lesz a tanfolyamnak, hogy közelebb kerülünk egymáshoz és egy kicsit megismerjük egymás gondolatait és tevékenységét, már akkor megérte beiratkozni. De ennél többről van szó. Kipróbálhatjuk, hogyan tudjuk használni a különböző internetes eszközöket, közösségi oldalakat, tudásmegosztókat a tanulásban, és hogyan tudunk tanulni egymástól.
 
A közösségben való tanulás nem új gondolat, hiszen a hagyományos oktatásban is közösségben tanulunk. Ott is gyakran készülünk együtt vizsgára, dolgozatra, csinálunk közösen kiselőadást a többieknek, játszunk együtt a tréningeken. A „hagyományos” e-learning ehhez képest individuálisabb, viszont éppen ezért nincs helyhez, időhöz kötve és a tanulás tempója is a tanulóra szabott. A tananyagot viszont mindkettőnél a tanár vagy a szerző határozza meg. Kérdés, hogyan lehet a közösségben való tanulás előnyeit egyesíteni a számítógépes-internetes tanulás adta előnyökkel, hogyan lehet a tanulást önirányítottá tenni és hogyan lehet kihasználni a tanulókban lévő természetes kiváncsiságot arra, hogy élvezettel végzett tevékenységek során tanuljanak.
Erre számos jó példát találunk a „Tanulás forradalma” című könyvben is, amely e példákon keresztül is a tanulás - és ezzel összefüggésben az információs kor társadalmának - közeljövőjét rajzolja fel. A könyv, bár 1999-ben jelent meg, és dinamikusan fejlődő területről szól, mégis  aktuális, ajánlom mindenkinek, akit érdekel ez a téma. A magyar kiadás nem biztos, hogy még kapható, de angolul ingyen elolvasható a http://www.thelearningweb.net címen. 2008-ban pedig új, átdolgozott kiadása is megjelent (angolul), amelynek tartalomjegyzéke és első 34 oldala ingyen letölthető ugyanitt. Ez a kiadás már a hálózatokkal is foglalkozik.    
Visszatérve a htk01-re, a tanfolyam első hetének végén egyelőre a bőség zavarát érzem. A tanítás-tanulás sok csatornán folyik egyszerre, és még nem tudom, a mindennapi tevékenység mellett a tanfolyamra fordítható időt hogyan tudnám a leghatékonyabban kihasználni. A probléma rokon azzal, amivel kezdő internetezőként szembesülünk: nem az a kérdés, hogy hol találunk információt a témához, ami foglalkoztat bennünket, hanem, hogy hogyan válasszuk ki az információ-dömpingben a számunkra leghasznosabbakat a lehető leggyorsabban. Ehhez elkel a tanári-mentori segítség, és a tanulótársak tapasztalatai, javaslatai is. A kurzussal kapcsolatos további bejegyzéseimet a http://htk01.blogspot.com címen fogod megtalálni.
 
Legközelebb az angoltanulásról szóló bejegyzésem következik, de utána arról is szeretnék írni, hogy hogyan próbálom kiválasztani és rendszerezni egy adott témáról az interneten talált információkat.
 
Megosztás a Facebookon Megosztás a Twitteren

Menüt eszel vagy étlapról rendelsz? –Tanulás a neten I.

2010.01.28. 16:37 | Tibor Éva | Szólj hozzá!

Címkék: tv internet tanulás menü étlap

Az internet hatása a tanulásra-oktatásra szerintem olyan jelentőségű, mint annakidején a könyvnyomtatás feltalálása volt. Szinte minden tudás és majd mindenki számára elérhető, csak keresni és válogatni kell megtanulni, de még ahhoz is van tananyag...

A mai tanárok már az ötödikes kissrácot sem a könyvtárba küldik, ha egy házidolgozathoz vagy kiselőadáshoz anyagot kell gyűjteni, hanem a netre. És jól teszik, ha odaküldik, mert ott a diák kényelmesen és ingyen több, frissebb és rendszerezettebb információhoz jut, mint a könyvtárban, és mellékesen még a netes keresési-szerkesztési készségét is fejleszti. Igaz, a tanárnak is tudnia kell olyan kérdéseket feltenni a nebulónak, amiből kiderül, konyít-e a témához, vagy csak összeollózta 2-3 netes dokumentumból az anyagot.

Nekem nincs tévém, mert nem szeretem, ha megmondják, mikor és mit nézzek. Igaz, ma már sok csatorna közül válogathatnék, és kapcsolgathatnám a távirányítót vagy böngészhetném a műsorújságokat, hogy mit érdemes megnézni. De hol van ez a lehetőség attól, mintha az érdeklődésemnek megfelelő műsort kulcsszavak és időrend alapján kereshetném ki és akkor nézhetném meg, amikor épp időm és kedvem van hozzá? Ráadásul egy gombnyomással ajánlhatnám a barátaimnak is, ami megtetszett.

A net éppen ezt nyújtja, ha nem is a TV műsorok tekintetében (bár szerintem ez sincs már messze).

Azt hiszem egyre többen vagyunk, akik inkább veszik a fáradságot, hogy az étlapról válasszanak, minthogy a menüt egyék meg minden nap, ha az sem olcsóbb. És ugyanez áll a tanulásra is, különösen ha már a kötelező iskolákat elvégezted és a szükséges bizonyítványokat megszerezted. És persze az sem mindegy, hogy a neten ingyen is rengeteget tanulhatsz.

 

 Ha tanulni akarsz valamit, legegyszerűbb ha beírod a keresőbe a kulcsszavakat. De a Google-ben már blogokra is kereshetsz. Ezeken a keresett témával kapcsolatos cikkeken kívül, gyakran találsz ingyenes email tanfolyamot, vagy ingyen letölthető ebookot is. De ha ebook-okból akarsz tanulni, kereshetsz a témára vagy a szerző nevére a scripd.com-on. Ha prezentációkból vagy diákkal illusztrált hangos előadásokból, akkor a slideshare-t ajánlom, ha videókból, akkor a youtube-ot . Szinte minden témában vannak magyar nyelvű anyagok is ezeken a helyeken, de persze ha tudsz angolul, akkor a lehetőségeid hatványozódnak. Ráadásul eredetiben olvashatsz-hallhatsz a legfrissebb trendekről. És ha nem tudsz? Akkor azt is megtanulhatsz a neten!

Engem például most az e-learning mellett a blogírás, a vállalkozásalapítás és az online marketing érdekel, ezért elvégeztem a marketingcommando ingyenes email tanfolyamát és beiratkoztam a gazdagmamiéra is. Ez utóbbi különösen hasznos a kezdő vállalkozók számára. Szeretnék többet tudni a Google, a Facebook és a Twitter lehetőségeiről is, így olvasom a gugliságok és a socialmarketing blogokat is. Ezeken az oldalakon is vannak ingyenesen letölthető ebookok, azokból is tanulok. Az előbb említett fájlmegosztó oldalakon is keresem a hasonló témákat. És sajnos én is azok közé tartozom, akik nem tudnak eléggé angolul, így angolul is tanulok a neten. Hogy hol és hogyan, arról jövő héten írok majd.

Megosztás a FacebookonMegosztás a Twitteren

süti beállítások módosítása